Utolsó nap

A képzés végére annyira jó lett a közösségi szellem és a hangulat, hogy újabb és újabb vacsorákat és egyéb esti vendéglátóipari találkozásokat szerveztünk. Így a csütörtöki találkozó (fiaskója) után pénteken ismét összegyűltünk a vacsora elköltésére.

Hiába volt még hátra a ma délelőtti értékelés, már éreztük a búcsú ízét is a tányérunkon. Bejelöltük egymást különböző közösségi oldalakon, a karantén alatt sütött tortáink fotóit mutogattuk, végignéztünk néhány képet, amit a tréning közben készítettünk. És persze megbeszéltük, hogy majd tartjuk a kapcsolatot, értesítjük egymást, ha megvalósítottuk a képzés valamelyik gyakorlatát.

 Ma reggel közösen átbeszéltük, hogy mik történtek velünk a hét folyamán, ki mire emlékszik szívesen, ki hogyan látja az elmúlt napok programjait. Aztán Pasquale humoros és minden részletre kiterjedő kérdőívét töltöttük ki. Végül közösen visszarendeztük a termet eredeti formájára, rituálisan letépkedtünk minden fali dekorációt (természetesen különválasztva a celluxot a papírtól, a post-it ragadós részét a nem ragadóstól, stb!), összecsomagoltunk minden maradék csokit, főleg azokat, amik a bánatos csütörtöki kávészünetben nem kerültek elfogyasztásra, sorban meg lettünk ölelgetve a spanyol delegátus által, aztán ki-ki útnak indult a maga országába.

Illetve én még a mai napot alaposan kihasználtam és csak az éjszakai vonatra ültem fel. Először is megnéztem a Krakkói Nemzeti Múzeum állandó tárlatát a lengyel iparművészet remekeiről. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért pont azt. Nos, tegnap este kiderült, hogy az ukrán résztvevő, aki civilben egy waldorf gimnázium művészettanára, a nyáron olyan jegyet vásárolt a múzeumláncba, amivel minden tárlat egyszer megtekinthető. Mivel ő már augusztusban kilőtte az érdekesebbeket (Leonardo da Vinci műveit például), felajánlotta a maradék jegyét. Sajnos nem készíthettem fényképeket a tárlatról, pedig volt néhány érdekesség. Például az, hogy igazán minimálisan oldották meg a tárgyak feliratozását a sejtelmes félhomályban; lengyelül még itt-ott voltak elrejtve (tömbösítve a terem egyik felében, ötös betűmérettel) információk, de a nemzetközibb nyelveket preferálók kénytelenek voltak a fantáziájukra hagyatkozni. Kép híján szavakkal érzékeltetem a problémát. Egy egészen gyönyörű, intarziákkal telepakolt kétajtós szekrény volt az egyik sarokban halvány derengéssel „megvilágítva”, alig győztem bogarászni az összetett ábrákat, mintákat és figurákat. Természetesen kerestem az angol feliratot, amit egy nanoszekundumnyi lelkesedés erejéig fel is fedeztem, aztán az alábbiakat olvashattam: „18. századi intarziás szekrény szimbólumokkal, pl. évszakok, stb.”

A sokkolónak nem nevezhető információáradattól elbódultan megebédeltem, aztán a (végrevégre!) gyönyörű, napos időben a Krakkó belvárosát körülvevő parkban sziesztáztam. Délután ellátogattam a zsidó gettó emlékművéhez, és végigjártam az elmúlt hét legjobb krakkói helyeit.

 

A vonat indulása előtt pedig még gyorsan meg tudtam nézni a kortárs művészeti múzeum performanszát a főtéren.

Így hát a vonaton ülve elérkezett a rövid összegzés ideje.

1.: Egy csodálatos héten vagyok túl, amit egy szuperizgalmas városban töltöttem, aminek pont jó a mérete ahhoz, hogy mindig tudjak új utcákon sétálni, de néha szembejöjjenek ismerős arcok és ne tévedjek el (végzetesen). Nagyon örülök, hogy végre eljutottam Krakkóba! (És persze hőn remélem, hogy jövök még.)

2.: Egy fantasztikus társaságban töltött héten vagyok túl, minden egyes résztvevővel megvoltak a közös pontjaink, a magyarral közös kortárssegítő programot fejlesztettünk ki és a zsidónegyedben sétáltunk, az ukránnal Krakkó legjobb kávézó/forrócsokizójában (https://www.tripadvisor.com/Restaurant_Review-g274772-d778633-Reviews-Nowa_Prowincja-Krakow_Lesser_Poland_Province_Southern_Poland.html) beszélgettünk, a szlovákkal közös Justin Bieber-utalásokon vagyunk túl, az olasz trénerrel gyümölcsöző öko-megbeszélést tartottunk és felfedeztük Krakkó legjobb irodista-éttermét (https://www.tripadvisor.com/Restaurant_Review-g274772-d15851092-Reviews-Zebra_Resto-Krakow_Lesser_Poland_Province_Southern_Poland.html), a spanyoloknak végre megértettem a kiejtését, és ezen felbuzdulva műanyag-újrahasznosítási tapasztalatokat cseréltünk.. És egyáltalán, megismertük egymás rigolyáit, megállapítottuk, hogy ki mennyire felel meg a sztereotípiáknak, és talán tényleg fogjuk egymással tartani a kapcsolatot.

3.: Végül, de nem utolsó sorban: amiért jöttem, a képzés is érdekes, motiváló, hasznos volt – még úgy is, hogy nem 100%-ban az ökoról szólt, hanem mindenfélét tudtam meríteni a DÖK-ös élethez is. Úgy érzem, hogy valóban történt valami a héten, eljutottunk A-ból B-be (ez egy rétegpoén, amit a blog olvasói közül valószínűleg csak én értek).

Szóval nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen az utazáson, és egyszerűen nem értem, hogy eddig miért nem csináltam ilyeneket..!