Harmadik és negyedik nap

 Sajnos nem tudtam csatlakozni a hostel wifijéhez, ezért a képzésünk helyszínéről írom ezt az összevont bejegyzést. 

A tegnapi napot vártam a legjobban, úgyhogy legalább volt idő arra, hogy a sok élmény leülepedjen, mire leülök megírni őket. Mondjuk azt, hogy a nem működő internet fölött a vonatkozó közmondások jártak a fejemben (a teljesség igénye nélkül: "lassan járj, tovább érsz", "jobb későn, mint soha", "hamar munka ritkán jó").

A reggeli sétarutinom újabb remek helyekre vezetett, ekkor még nem tudtam, hogy a nap végére világossá válik a krakkói sárkánymánia oka.

A nap bemelegítéseként megpróbáltuk definiálni a részvétel és a fenntarthatóság fogalmát, 

aztán ebben a témakörben (fiatalok részvétele például fenntarthatósági projektekben) volt egy online bejelentkező vendégelőadónk.

Utána azok a tevékenységek következtek, amiket átbeszéltünk az első napon az olasz trénerrel, és főként az én ötleteimen alapultak, főként az ő megvalósításában. Egy vitán vettünk részt, ami egy valós történeten alapult: az Olaszország szegényebb, déli régiójában élt gyári munkás történetét dolgoztuk fel, aki, bár tudatában volt annak, hogy a munkahelye veszélyezteti az egészségét, más munkalehetőség hiányában évekig dolgozott egy bizonyos gyárnak. Megbetegedett, végül meg is halt, két gyereket és egy özvegyet hátrahagyva. 

A képzeletbeli tárgyaláson a csapatunk egyik felének amellett kellett érvelnie, hogy a munkalehetőség miatt muszáj ilyen gyáraknak is létezniük, a csapat másik fele pedig a gyár azonnali bezáratását követelte. Mindenkinek 2-2 perc állt rendelkezésére, hogy álláspontját kifejtse. (Sajnos magamat nem tudtam lefényképezni beszéd közben, de reménykedem benne, hogy valaki másnak van képe rólam, és majd egyszer elküldi.) És a csoportunk minden tagjának meg is kellett szólalnia, vagy a "Miért van igazunk?", vagy a "Miért nincs igazatok?", vagy a "Konklúziók" modulban.

Ezzel a vitával megalapoztuk a fenntarthatóság három pillérének elméletét (vagyis azt, hogy a jól működő, hosszú távú tervekhez mindhárom feltételnek teljesülnie kell: a gazdaságinak, a társadalminak és a környezetinek is - tehát esetünkben a gyárnak környezetbaráttá és egészségessé kellett volna válnia, hogy anyagilag is jól járjon).

Levezetésként kiszámoltuk az öko-lábnyomunkat, és megpróbáltunk megoldani egy-két ökolábnyom-csökkentési feladatot (például hogyan tud az elővárosból autó nélkül munkába járni a spanyol társunk, ha nincs megfelelő tömegközlekedési rendszer kiépítve). Egy olyan ökolábnyom-mérőt választottam, amit több nyelven, akár spanyolul is ki lehet tölteni, ráadásul gyorsan vagy nagyon részletesen is végig lehet rajta menni: https://www.footprintcalculator.org/home/en

Ezután, mivel a hét felénél járunk, egy pókháló segítségével értékeltük az eddigi munkánkat.

Az ebédszünet után a városközpontban találkoztunk, ahol egy nagyon szakszerű és lelkes idegenvezető körbevezetett minket Krakkó belvárosában. A látványosságok (és a csapattagok maszk nélkül) természetesen nagyon izgalmasak voltak. 

Ahogy a közmondásoknál, itt is a teljesség igénye nélkül írom le, hogy miket érintettünk: a Mária-templom elképesztően nagy és a 15. századhoz képest elképesztően modern faoltárát, Balassi Bálint emléktábláját,

a várat, a főteret, szóval az alapvető turisztikai látványosságokat. A túravezetőnk minden részt vevő nemzetiségnek tudott valamit mutatni, megkóstoltuk Krakkó legjobb forró csokiját (anélkül, hogy összehasonlítási alapom lenne, azt mondanám, hogy biztos befutó) és bodzapálinkáját, és természetesen szó volt a krakkói sárkány legendájáról is. 

A sok információ leülepítésére a zsidónegyedben tettünk egy sétát a magyar különítménnyel (a másik magyar résztvevővel és a férjével, aki elkísérte Krakkóba). 

És még az eső sem esett a séta 3 órája alatt..!

A mai, negyedik napon is volt egy vendégelőadónk, aki a mesterséges intelligenciáról és a netbiztonságról beszélt. Ezt követően pedig demokráciát játszottunk. A hat fős csapatnak el kellett döntenie, hogy a felkínált négyféle sütemény közül melyik legyen az egyetlen, amit a kávészünetben ehetünk. Tíz percet kaptunk a feladatra, ami legnagyobb meglepetésemre bőven elégtelennek bizonyult. A tréner úgy adott többletidőt, hogy ha nem döntünk záros határidőn belül, akkor sajnos nem lesz se sütemény, se kávészünet. Nos, legnagyobb meglepetésemre határozatképtelennek bizonyult a testületünk. (Érzékeltetném a probléma összetettségét: az egyenként műanyagba csomagolt csoki helyi összetevőkből állt, a kevesebb csomagolási hulladékkal rendelkezőt viszont egyenesen[?] Guatemalából hozták.) 

A képzés utolsó órájában átbeszéltük a tapasztalatokat.

Szerencsére most, amikor ezeket a sorokat írom, még nincsen vége a napnak, mert eddig kifejezetten lelombozó tapasztalatokra tettem szert: a mesterséges intelligencia megfigyeli minden lépésünket, ráadásul a felvilágosult európai tanári demokráciánk is halott, sőt a kávé is elmaradt - még jó, hogy estére közös társasjátékozást és a belváros ismételt felfedezését tervezzük!